• +36 (48) 505-211
  • vadnapm@legnet.hu

Önkormányzati határozatok - 2024.

A településterv készítésével összefüggő döntésekről

határozat szám: 42/2024 (05.21.)

hatályos

1. Vadna Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településterv készítésével összefüggésben az alábbi közbenső döntéseket hozza:
1. Vadna Község Önkormányzata Képviselő-Testülete településterv készítést határozta el, melyhez kapcsolódóan a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 7.§ (8) bekezdés alapján úgy dönt, hogy a jelen határozat mellékletét képező Gergely Péter településtervező és Jobbágy Tamás települési főépítész által készített - a településterv készítésével kapcsolatosan a megalapozó vizsgálat és alátámasztó javaslat készítéséhez meghatározott tartalmi elemekre vonatkozó - feljegyzést elfogadja.
2. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. § (3) e) pontban foglaltaknak megfelelően Vadna Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy a településrendezési terv jelen eljárása során a tervekben meghatározott beépítésre szánt terület növekszik. Vadna Község területén a már beépítésre kijelölt területen nincs megfelelő terület, melyen a tervezett fejlesztés megvalósítható lenne.
3. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a településterv véleményezési szakasza lefolytatásra került, mely során lakossági, partneri vélemény nem érkezett.
A beérkezett államigazgatási szervektől kapott véleményekre adott tervezői válaszokat elfogadja. A Testület úgy határoz, hogy a véleményezési szakaszban beérkezett vélemények figyelembevételével a környezeti értékelést elfogadja.
4. A testület a fentiek figyelembevételével a véleményezési szakaszt lezárja és felkéri a polgármestert, hogy a tervező által kiegészített tervdokumentációt végső szakmai véleményezésre megküldje.

felelős: polgármester
határidő: értelemszerűen