A weboldal gyengénlátók számára is élvezhető verziója
 

Vadnai Krónikás 2013. december

 VADNAI KRÓNIKÁS

Községi Önkormányzat ingyenes tájékoztató kiadványa 


13. évfolyam 6.kiadás Karácsonyi Különszám

2013. december

 

Meddig tart az ünnep?

„Ó, mondd, meddig tart az ünnep?” – talán mindannyiunknak ismerősen csengenek Zorán dalának sorai. S valóban, meddig tart az ünnep? Várjuk, készülünk rá, foglalkoztat bennünket. Még aki talán nem is várja, abban is ott él, ünnep készülődik a világban. S meddig tart? Sokszor nem sokáig. Talán egy elillanó pillanat, egy érzés, mely megérinti sokszor kérgesre edzett szívünket, talán néhány nap, melyet szeretteinkkel töltünk. Mi egyebet is várhatnánk el az ünneptől? S elsuhan, elillan az ünnepünk, mert mi gyakran úgy készülünk: mit várok én az ünneptől? S marad utána a sóhaj: „Ó, mondd, meddig tart?” 

Karácsony ünnepére készülve legyen számunkra üzenetté: Isten tette meg az első lépést az ember felé. Már a bűneset után megígérte, elküldi a Szabadítót, s az első karácsonyon testté lett, emberré lett értünk Isten Fia. Mi milyen sokszor nehezen, vagy egyáltalán nem tesszük meg az első lépést egymás felé. Majd, ha a másik változik, olyan lesz, amilyennek én gondolom, majd, ha a másik bocsánatot kér, talán megbocsátok. Majd, ha a másik… S elillan az ünnepünk. 

Meddig tart? Múló pillanat. De karácsony egyik örök üzenetét megértve, megélve, felismerve az ünnepben, hogy Isten teszi meg az első lépést felénk, pedig érdemtelenek vagyunk rá, mi is el tudunk indulni a másik felé. Nem mindig egymásra várni, mert akkor ünneptelenül múlik el az életünk, s csak múló pillanat lesz az ünnep. Elindulni, megtenni az első lépést, megbocsátást, szeretetet, békességet vinni. Márai Sándor szerint „az ünnep különbözés.” Más, mint a többi napunk, megkülönböztetett. Így lehet igazán ünnep az ünnepünk, s lehet ünnep az életünk, itt és az örökkévalóságban. Mert született nékünk a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. (Lukács 2,11)


Szeretettel tesszük közzé Istentiszteleti alkalmaink időpontjait:

December 24. :  Szenteste délután 5 órától tartunk istentiszteletet a templomban a gyerekek műsorával

December 25. : Karácsony első napján:

- délelőtt fél 11–től Úrvacsorás Istentisztelet a templomban

- délután 4 órától Istentisztelet a gyülekezeti teremben, ahol legátusunk szolgál közöttünk

December 26. : Karácsony második napján délelőtt 10 órától tartunk Istentiszteletet a gyülekezeti teremben, a legátus szolgálatával.

Karácsony ünnepén a legátusunk, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia ünnepi követe, Fodor József Benjámin lesz. Szeretettel köszönjük a legátus számára nyújtott adományokat!

Végezetül hadd kívánjak szeretett településünk minden kedves lakójának, boldog és békés ünnepet, a dicséret szavával:


Krisztus Urunknak áldott születésén,

Angyali verset mondjunk szent ünnepén,

Mely Betlehemnek mezejében régen,

Zengett eképpen:


A magasságban dicsőség Istennek,

Békesség légyen földön embereknek,

És jóakarat mindenféle népnek,

És nemzetségnek!


Vadnai Zoltán Gézáné

    Ref. lelkipásztor


 


A Göőz Pál Művelődési Ház és Könyvtár ünnepi nyitva tartása:


2013. december 23.-26.: zárva

2013. december 27. péntek: 9:00-21:00

2013. december 28. szombat: 13:00-19:00

2013. december 30. hétfő: 9:00-17:00

2013. december 31. kedd: 9:00-12:00

2014. január 1. szerda: zárva



ÚSZÁSOKTATÁS


2014. januártól induló kezdő tanfolyamra 

(8 alkalom) 5-18 éves gyerekek, fiatalok jelentkezését várjuk.


Jelentkezési határidő: 

2013. december 30., a hozzájárulás befizetésével (1000 Ft), a Göőz Pál Művelődési Házban

 

 A Göőz Pál Művelődési Ház és Könyvtár  

Sok Szeretettel meghívja Önt és családját a

2013. december 21-én 16:00 órától megrendezésre kerülő

Karácsonyi Ünnepségre

 

Program: 

- Óvodások: Betlehemes műsora

- Szeleburdi Színjátszó Kör: Karácsonyi versek

- Őszirózsák Nyugdíjas Klub: Karácsonyi dalcsokor

- 17:00 órától: Operett Miskolcz Karácsonyi Műsora



Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!  


 
 

 
2017 Október
< SzeptNov >
HKSzeCsPSzoV
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
 
 
Aktuális

 

 

 
 
Látogatók: 73063