A weboldal gyengénlátók számára is élvezhető verziója
 

"Víg menyecskék" Amatőr Tánccsoport

"Víg menyecskék" Amatőr Tánccsoport:

2003. tavaszán alakult, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az I. Vadnai Várnapok rendezvénysorozatán fellépésükkel örömöt, meglepetést szerezzenek a program nézőinek. A népi kultúra, hagyományok tisztelete és szeretete indította a helyi asszonyokat a csoport létrehozására. A nyolc alapító tag közül öten ma is a csoport oszlopos tagjai, s a közben a lecserélődött táncosok is jól beilleszkedtek a csapatba. A csoport különlegessége, hogy tagjai 30 és 50 év közötti fiatal asszonyok, családanyák. Együvé tartozásukat nem csak a közös tánc erősíti, aktívan részt vesznek a község rendezvényeinek lebonyolításában is. Koreográfiáikat, öltözéküket, megjelenésüket közösen tervezik meg, melynek megvalósításához a község két alapítványa is támogatást nyújt. A helyi fellépések sikere után egyre több meghívásnak tettek eleget a környező települések rendezvényein, és testvérfalunk, a szlovákiai Lenka kulturális programjainak is rendszeres fellépői. 2006 tavaszán indultak a B-A-Z Megyei Amatőr Gálán. A térségi döntőből továbbjutottak a sátoraljaújhelyi megyei döntőbe, ahol mint kuriózum szerepeltek a serdülő és gyermek csoportok mellett. A táncosok a néptánc, népzene világa mellett nyitottak más zenei stílusra is. A Nox együttes népzenei alapokat, motívumokat tartalmazó zenéjére több koreográfiát is készítettek.

Sok sikert kívánunk a csoport további működéséhez!

 
 

 
2017 December
< NovJan >
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
 
 
Aktuális

 

 

 
 
Látogatók: 73063