A weboldal gyengénlátók számára is élvezhető verziója
 

Óvoda

A település óvodájának bemutatása

A település óvodájának bemutatása


Községünkben, az 1950-es években már működött óvoda, amely később megszűnt. 1975-ben újra igény mutatkozott óvoda létrehozására, de még 10 évnek kellett eltelnie, hogy 1985-ben az óvoda megnyithassa kapuit.

Egy már meglévő épületet alakítottak át egy osztatlan csoporttal működő óvodává. Az óvodához 80-100 fő ellátására alkalmas főzőkonyha is épült. Az épületben előzőleg orvosi rendelő és pártház volt.

Társadalmi munkában készültek az udvari játékeszközök: hinták, mérleghinták, mászókák. A gyerekek számára a jobb feltételek megteremtése összefogásra ösztönözte a szülőket.

Kezdetben társközségünkből Sajóivánkáról is jöttek hozzánk gyerekek saját óvodájuk megnyitásáig. Később másik társközségünk Sajógalgóc gyermekeit fogadtuk, jelenleg is járnak onnan óvodánkba gyerekek.

Néhány év múlva a gyermek létszám emelkedése miatt szükségessé vált az óvoda bővítése. 1989-ben új csoportszobával, irodával, raktárral bővült a régi épület.

1996-ban a Községi Önkormányzati Hivatal – részben önerőből részben pályázati úton elnyert pénzen – az óvodába bevezettette a gázt. 1998 januárjában bevezetésre került a telefon.

Az évek folyamán igyekeztünk több alkalommal sikerült pályázati pénzekből, egyéni támogatás, jótékonysági bál bevételének segítségével korszerűsíteni, modernebbé tenni az óvoda bútorzatát, az udvari játékeszközöket.

21 éven keresztül óvodánk önálló munkáltatói jogkörrel rendelkező 30-36 gyermek befogadására alkalmas nevelési intézmény volt.

A gyermekek létszámának csökkenése miatt egy csoportos óvoda lettünk 2006 szeptember elsejétől és tagóvodaként a Bánhorváti Szivárvány Gyermekóvodához kerültünk. Az oktatási –nevelési feladatokat Bánhorváti Község Önkormányzata és Vadna Község Önkormányzata Közoktatási Társulás keretén belül működteti.

Az évek során pályázati és alapítványi pénzekből, az önkormányzat és támogatóink segítségével folyamatosan bővítettük és újítottuk fel óvodánk eszközrendszerét. Többek között az óvoda udvarán olyan fából készült játékeszközök kerültek beépítésre, amelyek célzottan segítik elő a gyerekek mozgásigényének kielégítését, a gyerekek differenciált fejlesztéséhez fejlesztő eszközöket, játékokat vásároltunk.


Óvodánk erősségei


Mindig családias hangulatú intézmény voltunk, ahol minden gondot és örömet megosztottunk a szülőkkel, bevonva őket a nevelőmunkába, az óvodai programokba, a gyerekek személyiségének fejlesztésébe. Szülőkkel, gyerekekkel együtt kirándulásokat szerveztünk Szilvásváradra, Aggtelekre, Budapestre, Miskolcra, Debrecenbe, Sárospatakra, Nyíregyházára, Egerbe, Diósgyőrbe, Gömörszőlősre és közvetlen természeti környezetünkbe.

Más tájakra, országrészekbe tett kirándulásaink alkalmával figyelmet fordítottunk arra, hogy megismerhessék óvodásaink a népi mesterségeket, a régi lakberendezési tárgyakat, épületeket, ruházatot.


Az óvónők gyermekszerető, kreatív személyisége, sokoldalúsága, záloga a jól végzett szakmai munkának. Nevelőtestületünk sikerként könyveli el, hogy az elmúlt években a környezet- és természetvédelem terén olyan programot sikerült megfogalmaznia, amely kiérdemelte, hogy kistérségi gyermektalálkozót szervezhessen a környék óvodapedagógusai és óvodásai számára, a Víz világnapja alkalmából. Öt éven keresztül nagy sikerűek voltak programjaink.


Hangulatos, színes programjainkra, a vidám vagy éppen szívmelengető óvodai ünnepségekre mai napig szívesen emlékeznek vissza régi óvodásaink és szüleik.


A gyerekek egyéni fejlesztésére sok időt fordítunk. Segítjük a tehetséges gyermekek képességeinek kibontakoztatását, a hátrányos helyzetűek integrálását. A gyerekek személyiségfejlesztésének sokrétű feladataihoz megfelelő eszközrendszer van biztosítva.


Községünk életének szerves részét képezi az óvoda. Rendezvényekre, nemzeti ünnepeinkre, egyéb programokra színvonalas műsorokkal készültünk.


Igyekeztünk és igyekszünk megfelelni a szakmai, a társadalmi, és gazdasági kihívásoknak, a szülői igényeknek. Nevelőtestületünk tagjai folyamatosan képzéseken vesznek részt, hogy megfelelő szakmai háttérrel végezhessék mindennapi feladataikat. Keressük a megújulási lehetőségeket


Lehetőségeinkhez mérten olyan környezetet próbáltunk megteremteni a gyermekeknek óvodán belül és kívül, ahol gondoskodással, óvó szeretettel körülvéve, - de felelősségteljes magatartás és viselkedésformát elvárva - kiegyensúlyozottan fejlődhetnek.


Községünk olyan természeti környezetben fekszik, ahol nagyon sokféle módon tudjuk a gyermekekhez közel vinni a természetet. A környezet-és természetvédelem fontosságának hangsúlyozása kiemelkedő szerepet tölt be a gyerekek nevelésében.


Óvodánk nevelési programja


Óvodánk, helyi nevelési programként a Tevékenység központú nevelési programot adaptálta és ez alapján végezzük a gyerekek fejlesztését.

Programunk érthetően átfogja az óvoda egész tevékenységrendszerét, kijelöli a hangsúlyozott feladatokat, a szakmai fejlesztés irányvonalát, az ellenőrzés, értékelésrendszerét, amelyben visszaköszönnek az elmúlt évek tapasztalatai.

A fejlesztés tartalmát négyes feladatrendszerben végezzük:

  1. Játék és tanulási tevékenység

  2. Társas és közösségi tevékenység

  3. Munkatevékenység

  4. Szabadidős tevékenység


A játék a kisgyermekkor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége, s így az óvodai nevelés leghatékonyabb eszköze. Az óvónők és a gyermekek által kezdeményezett játékok sokrétű ismeretszerzésre, készség-és képességfejlesztésre adnak lehetőséget.

A komplex foglalkozásokon az óvodás gyermekek szintjén tudatosan és tervszerűen tudjuk integrálni az adott témához tartozó ismereteket.

A fejlesztést a gyermekek élményeihez kapcsoljuk, odafigyelünk arra, hogy nyugodt légkörben, életszerű helyzetekben minden gyermek beszélhessen arról, ami érdekli.

Tudatosan törekszünk arra, hogy minél több élményt gyűjtsenek a gyerekek saját természeti és társadalmi környezetükről, az őket körülvevő világról.

Igyekszünk hangsúlyt fektetni a néphagyományőrzésre, az ének, zene, tánc-és mozgás kultúra megalapozására, a mesék világának megszerettetésére, a gyerekek anyanyelvi fejlesztésére.

Kiemelten fontosnak tarjuk az egészséges életmód szokásainak megalapozását, a gyerekek testi fejlesztését, azt szeretnénk elérni, hogy a mozgás épüljön be a gyerekek mindennapi életébe.

A vizuális tevékenységek sokrétűsége fejlesztően hat a gyerekek kreativitására, fantáziájára, szépérzékére, kézügyességére, szellemi fejlődésére.

Szeretnénk elérni, hogy óvodásaink képessé váljanak a mindennapi életben való eligazodásra, a megszerzett ismereteik gyakorlati alkalmazására.


Az óvoda jövőjét illető elképzeléseink


Visszatekintve az óvoda alapításától számított esztendőkre sokszor volt nehéz helyzetben az óvoda.

Óvodánk helyzete nagymértékben az óvodát fenntartó önkormányzat anyagi helyzetétől függött és függ ma is. Az anyagi-tárgyi feltételek megteremtése a gazdasági nehézségek ellenére az elmúlt években mindig sikerült. Vállalkozók, üzemek, szülők, a jótékonysági bálok bevételei, pályázati pénzek elnyerése segítettek abban, hogy fejlesztési elképzeléseink részben vagy egészében megvalósulhassanak.

Jelenleg sem vagyunk könnyű helyzetben, de bíznunk kell abban, hogy a ma gondjaira is lesz megoldás. Ma a gyermek létszám alakulása az, ami döntően befolyásolja az óvoda sorsát. Sajnos ezt mi nem tudjuk befolyásolni, csak remélhetjük, hogy a mai nehéz helyzetben is lesz kedve, akarata a fiataloknak a család vállalására.

Úgy érezzük községünk lakossága, ragaszkodik az óvodához és az önkormányzatunk képviselő testületében is, van akarat az óvoda megtartására.


Uniós pályázati pénzből Önkormányzatunk szeretné felújítani, bővíteni az óvoda épületét.

Az elmúlt évek igazolták, hogy jó szakmai munkát végzünk, melynek színvonalát tovább szeretnénk emelni.

Az óvoda a község életének része lett. A mi feladatunk az, hogy tudásunkhoz mérten megtegyünk mindent, hogy továbbra is az maradjon.

 
 

 
2017 Október
< SzeptNov >
HKSzeCsPSzoV
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
 
 
Aktuális

 

 

 
 
Látogatók: 73063