A weboldal gyengénlátók számára is élvezhető verziója
 

Református Templom Története

1250 óta ismert az itteni pálos rendi szerzetesek rendháza. Ennek az alapjára építettek a XV. században gótikus stílusú templomot. A mózesszék háta mögött egy deszkával beépített régi sekrestye ajtó-nyílás is igazolni látszik a templom gótikus eredetét. Találtak középkori eredetű falfestmény maradványokat, melyeket újra bemeszelték. 1695-ben renoválták az épületet.

1578-ban már a református egyházközösségű hitélet volt, melyről az 1595. évi összeírás is tanúságot tesz. 1746-ban már a falu minden lakója református vallású.


1862-ben nagy tűzvész támadt, amely elhamvasztott sok házat a templommal együtt. Az addig különálló torony szintén leégett, elolvadt az egyik harangja is.


Abban az évben útszéli perselyt tettek ki a nagy forgalmú Sajó-völgyi útra, hogy így gyűjtsenek pénzt az építés költségeire. Egy esztendő alatt összegyűlt a templom újjáépítéséhez szükséges összeg. 1863-as feljegyzés alapján, 1250-es évekből való pénzeket és középkori csontok tömegét találták a templom körül megbolygatott földben. Valószínűleg a pálosok temetője vette körül a régi templomot. Ugyancsak ekkor (1863.) épült a nyugati homlokzat előtti 28 m magas torony, és nyerte el a templom neogótikus stílusát. A 9x18 méteres belső térben 300 ülőhely van, sík deszka mennyezete kékes színűre festett, aranysárga csillagok díszítik. Orgonáját Gerstenengst József építette 1930-ban két manuálosra, nyolc változattal.


A templom eredeti állapotában műemlék épületnek számítana, de a többszöri építés következtében elvesztette ilyen jellegét. A templom bejáratánál látható a falu tengerszint feletti magasságának jelzése: 147 méter. Az épület alapja nem tökéletes derékszög. Elől szűkebb, befelé egyre szélesedik, trapéz alakú.

A 160 kg-os (80 cm) harangját Egry Ferenc öntötte Kisgejőcön, felirata: „Isten dicsőségére öntették a vadnai ref. egyház asszonyai 1910-ben.” A 90 kg-osat (65 cm) az Ecclesia Harangöntő Rt. készítette Budapesten, felirata: „Isten dicsőségére az 1915-ben hősi halált halt György fia emlékére öntette Szabon György, Vadna,1922.”


Jelentős esemény volt a templom harangjának megérkezése, a felszentelés. A harang a sajókazai állomásra érkezett, a gondnoknak innen kellett elszállítani Vadnára. Elérkezett a nagy ünnep is. A község lakossága vendégeket hívott. Délelőtt harangszó hirdette a szertartás kezdetét . Felvonták a tetőre a gombot, és a tetőn áldomást ittak a szentelés tiszteletére.


Lelkészei. Miskolczi János 1600 k.- Vattay György 1731-37. - Czeglédi Mihály 1737-43.- Sz. Szerencsi István
1743-52. - Pásztor György 1752-53. - Györkey György 1754-60. - Almási Szalay János 1760-70.- Szentgyörgyi Mihály 1770-75.- Laczi Mihály 1775-91.- fia – Egey Lacinyák Mihály 1791-92.- Kovács Gábor 1792-1802. - Horváth András adm. 1802- Némedi István 1803.- Molnár Sámuel (Gice, ?-?) 1805-24.- Oláh József adm.1824-26.- Szakal László 1826-29.- N. István fia: Némedi József* 1829-74 (nov.28.).- Csizmadia Jenő sl. 1874-75.- Svingor József* 1875-1928.- Svingor Jenő sl. 1926-28.-Kígyóssy Dezső sl. 1929.- Orosz László 1929-31.- Molnár Pál 1931-72.- Ráki Ernő 1972-82.- Bákai Imre 1982-91.- Pásztor Dániel)né Tóth Gabriella 1991-től 2007-ig.- Sáfrán Lajos erdélyi lp. ( 1936 körül) Zsámba Magdolna 2007-től -


 
 

 
2017 Október
< SzeptNov >
HKSzeCsPSzoV
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
 
 
Aktuális

 

 

 
 
Látogatók: 73063